Lányok szobája

* Amikor fölértünk kinyítottam az ajtót, majd bementünk és bevezettem a szobámba.*
- Itt aszobám, ahol ismétlem semmi nem fog történni. *Mondtam a törétnikbe hangsúly fektetve. Ha nem érti meg, hogy addig nem fekszem le snekivel, amíg nem érzem hogy a szerelem már hevül, az az ő baja. Bár lassna közelített hozzám.*

- Nincs étvágyam. Nem kérem köszönöm. *Pillantottam Paulra hogy éreztesem vele, hogy miért nincs étvágyam. Mjad leültünk egy asztalhoz. Amikor mentünk odasúgtam neki.*
- Emberrablásért 15 évet kapsz. *Majd odaértünk az asztalhoz, ám én direkt nem mellé, hanme elé akartam ülni, csak hogy ne fogdossa a csípőmet, vagy a kezemet.*

Amit mondott, akaratlanul is elkellet rajta nevetni magam. Egy ideig nevettem, majd megfogtam a csuklóját. Nem szabadulsz ilyen könnyen.
-Kis csillag. Ki mondta, hogy a feleségemnek kell lenned?- Kérdezem,egy hatalmas vigyorral.
- És a kávé marad- Jelentem ki, majd ismét a kezét fogva, elindultam le. Nem szabadulsz.
-Sütemény?- Teszem fel ismét a kérdést. Miért nem képes erre az apró kérdésre válaszolni?

- Mia Moscovitz. *MOndtam neki.*
- Tudod mit, Nem kérem ezt a hüyle kávét se. Egy ilyen nagyképű baromtól. Inkább kútba vetem magamat mtin hogy a jövőben a fleséged legyek. *Majd lassna elindultam fölfele.*

-Esetleg fordítva. A te esélyed annak, hogy a feleségem legyél- Mondom neki, majd jól megtudom nézni hátulról is. Formás. Mrr. . .
-Akkor tejeskávé. Rendben. Sütemény?- Kérdezem, és elkezdem bámulni a lépcsőfokokat. Nem rég ébredtem, de már most fáradt vagyok. Nem baj. Van egy érdekes társaságom, majd felébredek mellette.
-Miért vagy ideges?Csak nem az én jelenlétem, ajzott fel ennyire- Kérdezem, és eszembe jut, még a nevét se vágta a fejemhez. Megfogom a kezét, és magam felé fordítom.
-Kis csillag, mi is a neved?- Kérdezem, még mindig a kezét fogva. Amint észbe kapok, elengedem. Még a végén félre ért.

- Nem mondom el nekik, csak akkor ha esetleg majd te leszel a férjem, de az esélyed arra 1 a millióhoz. És igen ideges vagyok és tejeskávét kérek. *Mondtam idegesen, majd hajamat hátra csaptam.*

-Megeshet. Még is tudom, hogy eljössz velem egy kávéra- Mondom neki mosolyogva, és még egyszer alaposan végig mérem. Nem is rossz. Sóhajtottam, majd megfogtam a kezét, és elindultam a kávézó felé.
-Mibe, hogy elfogod nekik mondani?- Kérdezem mosolyogva, vállam fölött. Lépéseim szép lassúak. Na ne már, hogy még siessek is. Pont tökéletes így menni.
-Milyen kávét szeretsz?- Kérdezem, és az a lépcsőköz értünk. Elengedtem kezét, majd utat mutatva neki, követtem lassan le a lépcsőn.

-Neked, mi bajod van?- Kérdezem tőle, és kissé hátrálók, amikor lábujjhegyre áll. Nem bánom. Egy sóhaj keretében, megfogom derekát, és úgy fordulok, hogy elférjünk. Közben végig tartom vele a szemkontaktust. Amint ez a művelet véget ér, lassan elveszem kezem.
-Kis csillag, én leszek egyszer a történelem- Mondom neki gonosz vigyorral, és rögtön eltünetem.
-Tudom jól kis csillag. Ember vagyok nem más- Mondom neki lazán, majd körbe nézek. Nem értem mi a baja. Csak közöltem vele, hogy nem baj, hogy nekem jött. Már ennyitől felkapja a vizet. Anyám . . . .
-Hova-hova?- Kérdezem, és egy mosolyt megeresztek. Ne vedd nagyra magad aranyoskám. Egy sóhajjal, nekitámaszkodtam a falnak.

Nagy nehezen kiszálltam az ágyamból és lezuhanyoztam. Gyorsan felöltöztem és sétára indultam. Szép lassan. Szerencsémre, ma nem volt sok dolgom. Sőt mára szabadnapom van. Csodálatos. Egy sóhaj kíséretében felértem a lányok szobájához. Az egyik ajtó tárva-nyitva volt. Megálltam, és figyeltem a szobában ténykedő hölgyet.
-Semmi baj-Lököm oda, hanyagul. Mikor végig már, elmosolyodom, és én is szépen szemügyre veszem.

...